2011. 12. 10.

MARHAHÚSLEVES TOJÁSKOCSONYÁVAL ÉS VADAS MARHA ZSEMLEGOMBÓCCAL

Már elkészültem vele csak a tojáskocsonya van hátra és hmmmm hát nagyon finom. Ahogy most készítettem, tulajdonképpen elég sok időt vesz /venne igénybe, de ezt úgy rövidítettem meg, hogy pár dolgot tegnap délután csináltam és ma reggel meg befejeztem.

Tegnap főztem meg a levest, mivel annak kell 4-4,5 óra,/ amíg főtt addig benn a szobában dolgoztam/, illetve a zsemlegombóchoz a zsemléket is felkockáztam, tepsibe tettem, beolajoztam és előbb  kiszárítottam majd  pirítottam is rajta egy keveset. 

Aztán amikor a leves készen lett estére, kivettem belőle a "szemetet" és kitettem az erkélyre hűlni, mivel elég hideg van.  Így aztán ma reggel gyorsan ment a befejezés.

A tojáskocsonya pedig gyerekkorom nagy kedvence:)

MARHAHÚSLEVES  TOJÁSKOCSONYÁVAL:
Hozzávalók:
2 kg leveszöldség vegyesen
kész a leves
1 jó nagy hagyma
1 babérlevél
1 nagy paradicsom
1 db tv paprika      
3 gerezd fokhagyma

teatojásba téve a fűszerek:
egész fekete bors
egész kömény
majoránna
5-6 db egész szegfűszeg

1 kiskanál csípős darált paprika
1 mokkáskanál fűszerpaprika
6 vastag szelet marha fehérpecsenye
(azért mert utána vadas lesz belőle)

tojáskocsonyához:
0,4 dl tej
tojáskocsonya sütés előtt
4-5  db tojás
őrölt bors
fűszerpaprika
szerecsendió
borsikafű
tárkony
kacsazsír vagy más zsíradék


Elkészítés:
A marhahús szeleteket annyi vízben felteszem főni, amennyi ellepi. Megvárom, hogy felforrjon és jól kihabozzon a vér belőle, majd csipesszel kiszedem a húst, a vizet kiöntöm, elmosogatom a lábost és tiszta vízben újra felteszem a húst főni. 

Most már hozzáadom a teatojásban az apró fűszereket, sózom és a megtisztított egyben hagyott zöldségeket is belerakom és mindent amit felsoroltam, persze a paprika csumáját kivágom, a paradicsomot pedig bevágom keresztben egy kicsit, hogy az íze jól kifőjön. Lefedem és lassú forralásban 4-4,5 órát főzöm. (Krumplit nem tettem bele, tisztább lesz a leves a keményítő nélkül a véres habot meg elválasztottam)

Amikor készen van, kidobom belőle a hagymákat, paprikát, paradicsomot. Ugye írtam, hogy kitettem az erkélyre és csak másnap vettem elő, ennek az volt a nagy előnye, hogy hidegen a zöldségeket jobb volt kivenni belőle és a botmixeres pépesítés is könnyebb volt.


A tojáskocsonyához kizsírozok  egy hőálló, lehetőleg lapos tálat. Ebbe öntöm az összekevert hozzávalókat. Forróvizet töltök egy magas falú tepsibe, erre ültetem a tojásos tálat, majd előmelegített 140-150 C fokos tepsibe addig sütöm, amíg a tojás szépen megszilárdul.

Hagyom egy kicsit hűlni, majd éles késsel felkockázom és a leveses tányér aljára teszem, erre szedem rá a forró levest.

VADAS MARHA ZSEMLEGOMBÓCCAL:
Hozzávalók:
a mártáshoz:
2 kg megfőtt leveszöldség vegyesen
leves lé
mustár
őrölt bors
1 citrom reszelt héja
fél citrom leve
6-8 dkg cukor 
olaj
4 dl tejföl
zsemlegombóchoz:(24 db-hoz)
5 db zsemle
1 csomó petrezselyem
3 db tojás
őrölt bors
75 dkg liszt
hideg víz

Elkészítés:
A zsemlegombóchoz a zsemléket felkockázom, széles tepsibe szórom, olajat hintek rá (keveset) és 150 C fokos sütőben először kiszárítom, majd egy kicsit megpirítom és hagyom kihűlni. 

Egy jó nagy tálba beleütöm a tojásokat, a sót, borsot és petrezselymet, a lisztet és annyi vizet, hogy ne legyen ragacsos, az egyik kezemmel gyúrom a másik kezemmel meg marokszámra adagolom a zsemlekockákat bele.

Közben nagy lábosban  sós vizet forralok és ebbe dobom bele a nem túl nagy gombócokat, amik annyira lisztesek, hogy éppen nem ragadnak a kezemhez. Pár perc forralás után 1 gombócot kiveszek és félbevágom, hogy a közepe is átfőtt és ezután kiszedem őket egy tálba, mert a vízben hagyva elázik.

A mártáshoz kiveszem egy nagy tálba az összes  megfőtt zöldséget, öntök rá a levesből annyit, hogy éppen ellepje, ezután botmixerrel pépesítem. (Ha pont eltaláljuk a mennyiséget akkor nem kell lisztet használni a végén a sűrítéshez) 
Egy nagy lábosban olajon cukrot karamellizálok amíg szép középbarna színe nem lesz, ekkor beleöntöm a zöldség pépet, vigyázni kell, mert fröcsöghet. Ilyenkor előfordul, hogy a cukor karamell darabokban kiválik, de nem baj, mert mire összefőzzük felolvad. 
Hozzáadom a mustárt, a reszelt citromhéjat és levet, fűszerezem borssal, sózom, majd a tejfölt is hozzáadva, állandó kevergetés mellett, felforralom.  Elég sűrű ahhoz, hogy ne kelljen berántani vagy behabarni vagy bárhogy lisztezni, ezért  a leves adagolásánál inkább kevesebbet adjunk hozzá, mint többet, mert a mártást utólag nem jó beforralni, mivel cukros és leragadhat.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése