2011. 12. 31.

BŐRÖS SERTÉSKARAJ SÜTVE

Ezt az ételt teljes egészében a Guszti csinálta. Mivel már meg is ettük így csak dicsérni tudom, a hús porhanyós volt, finom, a fűszerezés is pont jó volt.

A hús előkészítése úgy történt, hogy a malacot  fürdetés után levágtuk...... na jó nem is:)

bőrös sertéskaraj, hagymás burgonya


BŐRÖS  MALACKARAJ  SÜTVE:
a zsír alatt befűszerezve állt 3 napot
Hozzávalók:
2-2,5 kg csontos, bőrős karaj
fél csomag sertéssült fűszerkeverék
25 dkg zsír
2 db hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 db paradicsom
1 db zöldpaprika
0,33 l Miller sör:)




Hagymás krumpli:
1 hagyma apróra vágva
1,5 kg héjában főtt krumpli apróra vágva

1:50 perc után lekerült a fólia róla
zsír


Elkészítés:
A hús előkészítése:

Természetesen készen vett bőrös karajt megmosta, a bőrét szépen bekockázta,  az egészet  fél csomag sertéssült fűszerkeverékkel bedörgölte, majd 25 dkg sertés zsírral bekente, úgy, hogy lehetőleg mindenhova jusson. Így előkészítve , lefóliázva állt a hűtőbe 3 napot.

2:50 perc után lebarnulva:)
Ezután a sütőt 200 C fokra előmelegítve, a tepsibe a vagdalt hagymát, paprikát és paradicsomot mellé szórva, alufóliával lefedve 1:50 percet rá sem nézett. Ezután került elő a sör, a fóliát levette róla és összességében 4-szer locsolta sörrel a húst (addigra el is fogyott).

2:10 percnél a hőmérsékletet visszavette 180 C fokra és tovább sütve összesen 2:50 percet. Az utolsó 10 percben infrát és légkeverést is kapcsolt, hogy a bőre ropogósabb legyen.

A tepsiből kivéve 15 percet pihentette, majd a csontról is lefejtette a húst.

a csontról is fejetve
A körethez a héjában főtt krumplit megpucolta, kockára vágta, egy nagyobb serpenyőben olajon a hagymát megdinsztelte, erre kerültek a krumpli kockák, kevergette pár percet, majd lefedve is sült pár percet.

Vékony szeletekre vágva, a bőre alól a zsírt eltávolítva kerültek a hús és ropogós bőr darabok a tányérra, a hagymás krumplival és hagyományos uborkasalátával.



G. munka közben

2011. 12. 30.

SZILVESZTERI DÉLIGYÜMÖLCSÖS BÓLÉ

Egyáltalán nem szeretem az alkoholt, bár sokat főzök vörös borral, fehér borral és a sütik mascarpone krémjébe is rendszeresen teszek házi gyümölcspálinkát.


A bólé szinte gyümölcs saláta csak alkoholt is tartalmaz:)



SZILVESZTERI BÓLÉ DÉLIGYÜMÖLCSÖKBŐL:
Hozzávalók:
3 db narancs
3 db banán
5 db mandarin
1 db friss vagy konzerv ananász
2-3  dl fehér rum
3-4 kupak rózsavíz
0,5 l rozébor vagy jégbor
őrölt fahéj
cukor vagy méz
Tálaláskor:
fél üveg száraz pezsgő
karambola szeletek (csillaggyümölcs)




Elkészítés: A narancsok héját jól megmosom, levágom és egy kisebb edényben 1 l vizet öntök rá, majd felforralom.
Az ananászt megpucolom, a torzsáról levágom és felkockázom.  A mandarinokat és a banánokat is megpucolom, felkarikázom, végül a narancsot is kockákra vágom.
Mindet egy nagyobb tálba teszem, cukorral, fahéjjal meghintem és a narancshéjjal felforralt vizet ráöntöm.
Összekeverem és hagyom kihűlni, majd pár  kupaknyi rózsavizet és  fehér rumot is belekeverek illetve jégborral is felöntöm.
Hűtőbe teszem lefedve, hogy az ízek összeérjenek, tálaláskor  száraz pezsgőt öntök rá, hogy már ne édesítsem tovább.

A csillaggyümölcs jól mutat a pohár szélén, de nekem az íze nem nagyon jön be viszont mutatós és szép.

VENDÉGMARASZTALÓ POGÁCSA DIÓVAL, SAJTTAL

Vendégmarasztaló, mert ha elég sós, akkor inni kell rá:)

Ilyenkor szerintem minden háztartásban megtalálható az összes alapanyag, nekem sem kellett mennem vásárolni, pedig reggel jutott eszembe, hogy a moszkauer mellé kellene még valami sós is.

Az előbb jött át a szomszédunk (Józsi) és hozott egy nagy tálat a Katica készítette sajtos rolóból. 3 féle sajttal: trappista, füstölt és tejszínes krémsajt- készült és nem csak finom, de gyönyörű is.

Elkészítése ugyanaz, mint amit két napja megosztottam itt a blogon, csak  a töltelékbe 3 féle sajt kerül illetve a leveles tésztát olajozott farudakra tekeri, a Tante Fanny tésztát nem felezi el, hanem centis csíkokat teker fel, így a roló is hosszabb. A rolók tetejét egy kis tojással is átkeni.

ez a Katica sajtos rolója ennyit tudtam a fotó kedvéért kimenteni a sáskák  elől:)


Na vissza a pogácsához: tettem bele, libazsírt is és vajat is, mert volt itthon. A libazsír egyébként is nagyon jó a tésztákba, mindegy, hogy sós vagy édes.



VENDÉGMARASZTALÓ  DIÓS-SAJTOS-KRUMPLIS  POGÁCSA:
Hozzávalók:
1,5 keverés és dagasztás után egyszer hajtogatva
80 dkg finomliszt
15 dkg főtt áttört burgonya
15 dkg reszelt sajt
10 dkg puha vaj
15 dkg libazsír
8 dkg durvára darált dió
1 tojás
1 csomag száraz élesztő (zöld)
pici cukor
1 lapos evőkanál só
1,5 dl tej vagy tejföl vagy kefir


Tetejére:
1 tojás
kiszaggatva, meghintve dióval
durvára darált dió
reszelt sajt


Elkészítés: Kenyérsütővel kevertettem és kelesztettem ki a tésztát, ami fél óra keverést és 1 óra kelesztést jelentett.

itt már sajt is van rajta
Minden hozzávalót egyszerre beletettem, bekapcsoltam (menet közben 10 perc után megnézem mindig a tészta állagát, és ha nem gombóc formában van akkor javítok rajta, pl. ha nagyon nedvesnek tűnik, lisztezem, ha inkább száraznak akkor tejet vagy zsiradékot esetleg még egy tojást adok hozzá) és 1,5 óra múlva egy zsíros, puha tésztát veszek ki belőle.

Asztalra borítva egyszer kinyújtom és összehajtogatom, de többször szerintem felesleges. A sütőt 200 C fokra előmelegítem.

kisültek
1,5-2 cm-re újból kinyújtom és közepes méretű pogácsákat szaggatok ki belőle, nekem 2 tepsinyi lett.

A pogácsákat tepsire teszem, tetejüket megkenem egész tojással. Mindegyik pogácsára teszek még durvára darált diót és sajtot is. De lehetne mandula lapokat vagy mandula pálcákat, csak sajtot, esetleg mákot is hinteni rá.

200 C fokon 20-22 perc alatt közepesen barnára sütöm. A sütési hőmérséklet függ a pogácsák méretétől. Ha kisebbeket szaggatunk ki, akkor kevesebb idő is elég neki. Azért kell legalább 190-200 C fok, hogy megsüljenek a pogácsák, de ne száradjanak ki. (főleg az aprókra kell figyelni)

Na hát ez sem volt bonyolult. Ja azt, még nem mondtam, hogy túrót vagy főtt krumplit azért teszünk a tésztába, hogy puha maradjon még egy pár napig, feltéve ha marad:)

LEVELES SPENÓT, KUKORICA FASÍRTTAL

Holnap már Szilveszter, sütöm a malackarajt és készül a hidegtál is, így ma egy könnyű ebédet csináltam. A spenót az mindig finom (érdekes a sóskát nem szeretem) és könnyű a kukorica fasírt/tócsni is. Azért fasírt és nem tócsni, mert zsemlemorzsába forgatom.
Spenótból a leveleset szeretem, ami kis golyókban van fagyasztva, egyszerűbb vele dolgozni:
a képen nem látszik, mert mély a tál, de van a spenótban főtt krumpli is:)


SPENÓT FŐZELÉK,  KUKORICA FASÍRT:
Hozzávalók:
60-70 dkg leveles spenót
kukorica fasírt nyersen
9 dl tej
5 gerezd fokhagyma
őrölt bors

1 tojás sárgája
liszt a rántáshoz
olaj
0,5 kg főtt kockára vágott burgonya


Kukorica fasírthoz:
3 dl kukorica
1 db tojás
1 közepes burgonya nyersen lereszelve
1 közepes lila hagyma lereszelve

mint a fasírtot, zsemlemorzsában megforgatom
őrölt bors
petrezselyem levél
liszt
zsemlemorzsa
olaj a sütéshez


Elkészítés: 7 dl tejet a mikróban felforralok. Egy edényben olajon közepesen világos rántást készítek, belereszelem a fokhagymákat, majd beleszórom az adagokban fagyasztott leveles spenótot, a maradék 2 dl tejjel segítem, hogy könnyebben felolvadjon. Sózom, borsozom.

Kevergetem, majd amikor a 7 dl tej felforrt, hozzáöntöm és az egészet felforralom. Lehúzom a tűzről és 1 tojás sárgáját elkeverek benne.
0,5 kg kockára vágott főtt burgonyát keverek még bele, de nem teszek semmi mást, sem zsemlemorzsát sem áztatott zsemlét, mert annyi rántást készítettem, hogy a kb 1 l főzelékhez elég legyen.

A kukorica fasírthoz egy tálban az összes hozzávalót összekeverem: kukorica, tojás, reszelt nyers krumpli, lila hagyma, só, bors, petrezselyem és annyi lisztet keverek bele, hogy a képen látható állagot kapjak.
Egy tányérba zsemlemorzsát teszek, ebbe kanalanként beleteszem és kézzel fasírt formát formálok belőle, nem túl erős lángon, olajban kisütöm.

Ennyi volt.

2011. 12. 29.

MOSZKAUER , MOSZKVAI TEASÜTEMÉNY: A MEGENGEDHETŐ LUXUS



Mondanom sem kell, hogy imádom már gyerek korom óta. Már akkor is borzasztóan drága volt, és most is az, viszont ha otthon csináljuk, akkor  a sikerélmény mellett rengeteget spórolunk.

Kivételesen receptből dolgozom, mert ez egy konkrét süti, nem saját találmány:)

70 perc az elkészítési ideje 42 db - nak, ami nálam 3 tepsi volt. Ebben már a mosogatás és a fényképezés is benne van:) Nekem volt itthon kandírozott narancshéjam, de reszelt narancs héjjal is jó. Illetve van rózsavizem is,  még a bonbon készítéshez vettem, (használom lelkesen)  de nem szükséges ezért külön venni és Malibu helyett is jó a rumaroma.

Nagyon egyszerű, tényleg csak egy jó recept kell és EZ, AZ.

Az alapot Szamos Miklós cukrászmester oldalán olvastam, lényegében  az, egy kis változtatással:)

Moszkauer vagy moszkvai teasütemény


MOSZKAUER, MOSZKVAI TEASÜTEMÉNY:
Hozzávalók: 
ez kell hozzá
30 dkg durvára darált dió
15 dkg durvára darált kandírozott narancshéj
20 dkg barna cukor
12 dkg vaj (nem margarin)
1 púpos evőkanál liszt
2 dl tejszín
2 kupaknyi rózsavíz (el is maradhat)
4 kupaknyi fehér rum
őrölt fahéj ízlés szerint
20 dkg étcsoki (pasztilla)
kevéske olaj




Elkészítés: Az alapanyagokat a liszt kivételével egy edényben lassan, kevergetve felforralom és rögtön le is húzom a tűzről. Ezután belekeverem a lisztet.
durvára darált dió, narancshéj és őröl fahéj

A sütőt 170 C fokra bemelegítem.

Sütőpapírral bélelem a tepsiket és diónyi halmokat rakok egymástól 2 - 3 cm-es távolságra. Ezután a halmokat kanállal kiigazítom és egy kicsit el is lapítom. Ha gyorsan tudunk dolgozni nem kell vizezni a kanalat, ha már nagyon tapad, akkor vizezzük be.

170 C-os előmelegített sütőben 12-13 perc alatt készre sütöm, majd sütőpapírostul   az erkélyre teszem hűlni (így gyorsabb, mert elég hideg van).
sütés előtt

Amikor kisült akkor még puha a moszkauer, ezért tegyük sima helyre kihűlni.

Amíg az egyik sül, a másik hűl. A végén mindegyiket behozom, a hátlapjukat megkenem olvadt csokival, ami úgy készül, hogy az étcsokit kevés olajjal felolvasztom, de utána lehúzom a melegről, mert ha túl sokáig melegszik, akkor ikrás lesz.
sütés után

olvad a csoki
a talpukat csokival lekenem


Visszateszem a csokit megszáradni, majd tálcára rakosgatom és készen is van.

Na jó, menet közben 3 db-ot megettem:)










még mindig kenem

nyammmiiiii
a többi még az erkélyen hűl

2011. 12. 28.

TEJSZÍNES-GOMBÁS-ZÖLDBORSÓS SERTÉSRAGU

Hétköznapi finom ragú, amit bármilyen hússal elkészíthetünk. Általában párolt rizzsel, de most kivételesen főtt tésztával tálalom.

A csodálatosan szép serpenyőt a szomszédéktól  Katica és Józsi, kaptam karácsonyra, már ki is próbáltam:)





TEJSZÍNES-GOMBÁS-ZÖLDBORSÓS SERTÉSRAGU:
Hozzávalók:
30-40 dkg sertés comb
50 dkg gomba
hagymák, paradicsom, paprika, hús, fűszerek
2 dl zöldborsó
1 nagy vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
1 paprika
1 paradicsom
őrölt fekete bors
durvára darált színes bors

kakukkfű
oregánó
2 dl főzőtejszín
olaj
kevés liszt vagy keményítő




itt már benne van a gomba és a zöldborsó is
Elkészítés:
A sertéscombot felkockázom, a hagymákat és a paradicsomot, paprikát is.
Egy jó nagy serpenyőben olajon megdinsztelem a hagymát, majd mehet bele a paprika, paradicsom, pár perc múlva a hús, ezt fehéredésig pirítom, majd a négybe vágott gomba, és apróra vágott fokhagyma kerül bele. Fűszerezem ízlés szerint, só, borsok, kakukkfű, oregánó.

Amikor a gomba levét elfőtte aláöntök egy kis vizet, lefedem és fél órát párolom.

Amikor a hús megpuhult és a levét is kellően elfőtte, lisztet hintek közvetlenül a ragura, jól elkeverem, majd főzőtejszínnel felöntöm, hagyom felforrni, pár percet kevergetem és készen is van.

felöntés után lefedtem

Főtt kagylótésztával tálalom.





a ragu készen van, a tésztát nemsokára kifőzöm

2011. 12. 27.

SZILVESZTERI HIDEGTÁL, SONKATEKERCCSEL, SAJTTEKERCCSEL, KASZINÓTOJÁSSAL stb...



2011.12.31.





2012.12.31. most kevesebbet csináltam

Hosszú-hosszú évek óta minden szilveszterre csinálok több tálca hidegtálat. Ezt is elosztogatjuk, kap az anyu, a gyerek is visz magával a buliba, kap a Kriszti és a szomszéd Józsi-Katica is. Persze mi is szeretjük. Ilyenkor úgy tervezem az előző napi kaját, hogy sütök kolbásszal töltött karajt, ebből pár szeletet megeszünk a többi mehet a hidegtálra. Előző nap elkészítem a sajttekercseket, a francia saláta nem nagy dolog, a sonkatekercs szintén és még kaszinótojást teszek rá. Gyümölccsel, koktél paradicsommal díszítem, zselével áthúzom, miután ezzel mind elkészülök, úgy kifáradok, hogy mehetek is aludni:))

Na idén elhatároztam, hogy ennyire nem fárasztom ki magam, de azért hidegtál lesz:)

SZILVESZTERI HIDEGTÁL:
francia sali
Hozzávalók:


Franciasalátához:
1,5 kg mexikói zöldségkeverék
1 kg krumpli
4 db alma
2-3 savanyú uborka vagy csemegeubi
1 kis fej lila hagyma

Tartármártás:
1,5 l tejföl
4 dl majonéz
sütőzacskóba főzöm a sajtot legalább 30 percet
mustár
balzsamecet
ecet

őrölt bors
cukor
petrezselyemlevél
körözött 3 színben: pirospaprikával és spenóttal


Sajttekercshez:
70-80 dkg trappista sajt
10 dkg juhtúró
50 dkg tehéntúró
1 db lila hagyma
1 dl tejföl
őrölt kömény
a harmadába pirospaprika
a harmadába spenót levél

ilyen, ha kerül bele sonkaszelet is
van amikor vékonyabbakat csinálok, ezek most kövérebbek:)
mustár
sonka szeletek (nem szükséges)
/van amikor olívabogyót is rakok bele/


Kaszinótojáshoz:
16-18 db főtt tojás
tartár mártás

őrölt bors
tormás sonkatekercsek külön  elkészítve
mustár
liszt
tej vagy tejszín


Sonkatekercshez:
alulra tojáskrém, ezen ül a tojás
18-20 szelet szögletes gépsonka 
1 üveg ecetes reszelt torma
25 dkg tehéntúró



Sült szűz pecsenyéhez:
1 csík sertés szűz
durvára darált színes bors                                                             


Kolbásszal töltött karajhoz:
egybe csontos karaj
2 szál száraz kolbász
fűszerek
zsír
pici zselatinnal elkevert tartár mártással lekenem


Szintelen zselatin, lollo saláta, jégsaláta, koktél paradicsom, kígyóuborka, mandarin, narancs, aki szereti kaviár, metélőpetrezselyem, 




Elkészítés:
1. A francia salátát elkészítjük: a zöldséget megfőzzük, a krumplit kicsivel később kockára vágva szintén megfőzzük. Tartásmártást készítünk a tejfölből és a majonézből mustárral, borssal, sóval, cukororral, balzsamecettel és petrezselyemmel. Hozzáadjuk a kockára vágott almát, a kis darabokra vágott csemege uborkát és a kihűlt zöldségeket.

2. A sajttekercshez a trappista sajtot (csak jó minőségűt, mert ha valami zsíros utánzat, az a főzés során eltűnik) 1,5 cm-es szeletekre vágjuk, kevés forró vízben addig forraljuk, míg az egész elolvad, de még egyben ki lehet venni egy szűrőlapáttal. Asztalra borítjuk, kinyújtjuk, mint egy tésztát, rákenjük a tölteléket, felcsavarjuk. A töltelék lehet: sonkaszeletek és arra halmozott és elsimított körözött, a körözött lehet különböző színű: piros/fehér/zöld is. Tálcára rakva egymás mellé hűtőbe rakjuk dermedni, és csak dermedés után szeleteljük fel, mint a szalámit, de 0,5 cm vastagságúra.

Olvastam, hogy van aki csak mikróban melegíti fel a sajtot egészen addig amíg teljesen felolvad utána szintén nyújtófával kinyújtja és tölti ízlés szerint, ezt még nem próbáltam.

Most a sajtot sütőzacskóban főzve és utána három részletben kiszedve 3 rudat nyújtottam , ez a legpraktikusabb megoldás, mert könnyen lehet eltakarítani utána.:) A kiszedést úgy oldottam meg, hogy az egész zacskónyi olvadt sajtot kiborítottam az asztalra, egy adagot belőle ott hagytam, rögtön kinyújtottam ,  a többit visszatettem a zacskóba és vissza a forróvízbe.

3. A kolbásszal töltött karajhoz felszúrjuk, majd megtöltjük a karajt, fűszerezzük sóval, fokhagymával és köménnyel, majd fólia alatt pirosra sütjük. (Előző nap kell megcsinálni, hogy vékonyra tudjuk szeletelni.)


4. A borsos szűzérme sülhet a karajjal együtt, de ezt durvára őrölt borskeverékbe forgatjuk, amikor már készen van. Hidegen szeleteljük vékonyra.

5. A sonkatekercshez az ecetes tormát a besamellel besűrítjük, és a sonkaszeletekbe töltjük. A másik, sokkal könnyebb elkészítési mód, újabban ezt használom, hogy az ecetes tormát tehéntúróval kikeverem és készen is van, tölthetőek a sonkaszeletek.

6. A kaszinótojáshoz a tojásokat megfőzzük,  elfelezzük  kikaparjuk a sárgáját és  1-1,5 dl tejben egy kis lisztet felfőzünk, hogy pépes legyen, ebbe szórjuk a kikapart és lereszelt tojás sárgájákat a mustárt, sót, borsot, pici balzsamecetet, felforraljuk állandó kevergetés mellett, mert könnyen leragad. Kanállal a fél tojások belsejét megtöltjük, egy tálra pedig kis halmokat nyomunk, amire ráültetjük a tojásokat. Egy kevés krémet hagyunk díszítésre. Tartár mártásba teszünk egy kis zselatint, ezzel lekenjük a tojásokat, díszítjük egy pötty tojáskrémmel és petrezselyem levéllel. 
A tálcáról szedjük  majd le darabonként amikor összeállítjuk a hidegtálat.

A hidegtálhoz a tálcára salátaleveleket helyezünk, ráhalmozzuk a francia salátát, és szépen elrendezzük a húsokat, díszítjük a sajttekercsekkel, sonkatekercsekkel és a zöldségekkel, gyümölcsökkel. A végén zselatinnal átkenegetjük, és bezsebeljük az elismeréseket, dicséreteket.

Kedves érdeklődő olvasók!  Mindenkinek Boldogabb Új Évet Kívánok !